Nyíregyházi bokortanyák


(Épített környezet szakterületi kategória)

 

A bokrok egyedi településmorfológiai képpel rendelkeznek, sajátos gazdálkodási szerkezettel és életmóddal működtek, melyek nyomai még ma is fellelhetők. A bokortanyák sajátos szerkezetük folytán is a különleges tanyatípusok közé tartoznak. A hagyományosan egy nagyobb tér, a „tanyaköze " köré szerveződő szerkezet átalakulóban van.

Az egykoron egységes, mintegy 60 tanyán élők életmódja megváltozott, de alapvetően ma is a gazdálkodás jellemző a tanyai életmódra.

1752. április 28-án hagyta jóvá a vármegye a telepítést a következő megszorításokkal: nem Nyíregyházát, hanem Nyíregyházától nyugatra levő Cserkesz pusztát jelöli ki a település helyéül, így elegendő házhely és szántóföld adható ki a jövendő lakosoknak. Károlyi gróf nem Cserkeszen, - ahol vízhiánytól féltek - hanem Nyíregyházán engedi meg a letelepedést; Nyíregyháza lakossága kevés volt, határa annál nagyobb, 600 lelkes, de 30.000 holdas falu. Tót ajkú evangélikus vallású, kiváltságokkal rendelkező lakosok telepedtek ide.

A bokortanyák ősi formája a szállásföld. E föld a faluban lakó gazdák tulajdona volt. Az uradalom földjét elsősorban az állattartó és csak azután a földművelő nép között osztották szét, s erre a földre az egyes gazda ideiglenes hajlékot, szállást, istállót épített. Eleinte birtokközösségben éltek, a szállásra csak dolgozni jártak, és ott csak cselédek laktak. A rokonfamíliák együtt kapták ki földjüket. Tehát az ilyen ideiglenes tanya-csoportokból, szállásokból alakultak ki a bokortanyák. A bokor elnevezés újabb keletű, régebben csak a szállás szó járta. Minden szálláscsoportnak az ott legjobban elterjedt, vagy legősibb településű család adta a nevét. A tanyabokrok mintegy 100 éven keresztül tartozéktelepülésként működtek, kettős szálláselv szerint, időszakosan használt településegységei voltak a városnak. Fenntartásuk a földművelés és állattenyésztés érdekeit szolgálta.

 A szabadságharc után, az 1850-es években indult meg a kiköltözés a városból. A nagyarányú kiköltözés, a tanyákon élők létszámának növekedése szükségessé tette a bokortanyákon az iskoláztatás megoldását is. Az iskolaépületek helyének megválasztása, építése, az iskolaépületek egyéb közösségi célra történő használata, jellegzetesebbé tette egy-egy tanya képet. Az 1860-as évekig nem alakulnak tanyai iskolák, a gyerekek a városban tanulnak. A gazdának volt városban élő rokona, aki elvállalta a gyerek gondozását az iskolai idő tartamára, de 1860-65-ben már sok gazda élt a tanyákon, akinek nem volt háza, rokona a városban, így a gyermekeik nem tudtak iskolába járni. A tanyai gazdák beadványban kérték az egyháztanácsot, hogy tanyai iskolákat állítsanak fel. 1863-ban öt egyházi tanyai iskolát építettek és itt kezdődött meg a tanév.

Az iskola volt az egyetlen intézményi épület a tanyákon. Később az egységesen megépített postaládák sora, és a darálók lettek kiegészítői a tanyák képének. Közösségi házként, istentiszteleti alkalmak lebonyolítására, ünnepek tartására is szolgáltak az épületek.

A világháborús frontok érintették Nyíregyháza nyugati határát is, de szerencsére itt jelentős pusztítás nem történt. A rendszerváltozásig zajló időszakban ismert a településpolitika, annak falu-sorvasztó hatása. Ekkor öregedtek el a tanyák, nem maradtak fiatal gazdák, akik felújítsák a gazdasági épületeket.

A település morfológiában változás figyelhető meg. Kockaházak épültek itt is a hagyományos háztípusok helyett. Jellemző módon ugyanarra a telekre, annak másik oldalára. Az öregházban éltek tovább a nagyszülők, emellett termények, élelmiszer, ruhaneműk és egyéb tárolására is használták. A gazdasági épületek tovább őrizték a hagyományos formát, tengerikasokat, színeket(csűröket) építettek, elsősorban fából, de már néhol megjelent a fémváz és a beton is.

 A bokortanyák szervesen hozzátartoznak Nyíregyháza külterületéhez. A város Egyszerűsített Rendezési Terve alapvető elvként határozta meg 1999-ben, hogy a sajátos hagyományaiból és eltérő adottságaiból, egyedi sajátosságaiból adódó sokszínűségét megőrizze. A rendezési tervben az adottságokból adódó lehetőségeket úgy kell kihasználni, hogy a különféle gazdálkodási és a lakhatási igények együttélését lehetővé tegye.A tanyabokrok egyéni karaktere, a tanyák között elfoglalt helye határozza meg létüket, befolyásolja az ott lakók és a megtelepedők választását. Salamon- és Szélsőbokor a várossal egybeépülve ma a kertváros része. Rókabokor-Gerhátbokor, Jánosbokor-Zomboribokor, Vajdabokor-Kazárbokor, Vajdabokor-Benkőbokor egymás mellett összeépülve helyezkednek el.

Sulyánbokor településszerkezete jellegzetes, a központi térre és a bekötő utcákra szerveződő kis település. A 36-os számú főútról leágazó 800 m-es bekötőútról lehet megközelíteni, szervesen kapcsolódik a külterületi dülőútrendszerhez is, mely sugarasan ágazik el a központ körül. Telekhasználata az elmúlt évekig követte a hagyományos gazdálkodási módot. Az utcák és a tanyaköze felé a lakóudvar helyezkedik el, mögötte, részben mellette a gazdasági udvar található, folytatásaként kert, vagy gyümölcsös volt, leghátul a szántó található.

A régi parasztházak mellett ma 4-5 új és újszerűén felújított ház is megfigyelhető. A szőlőt, gyümölcsöst részben kiirtották, részben a főutca mellé telepítettek fiatal fákat. Egymástól független vállalkozások működnek itt, dolgozni is kijárnak; falusi turizmushoz hagyományosan kialakított vendégfogadó porta, zöldség és gyümölcstermesztésre berendezkedett családi gazdálkodó úszómedencés családi házzal, egy másik gazdálkodó, aki a téli tárolásra is berendezkedett, állateledel készítő üzem, és egy nagy lovasistálló, a hozzá kapcsolódó nádfedeles új épületek sorával.

Megváltozik ezáltal a tanya szerkezete, a tanyaköze érintése nélkül, új utakon lehet megközelíteni ezek egy részét. Örvendetes, hogy Sulyánbokor így nem sorvad el, de ez az átalakulás más jellegű, nem követi a "tanyasi" hagyományokat 

 






vissza



Földművelődésügyi Minisztérium Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Hungarikum Bizottság

MSBT.hu design