A nagyari Luby kastély


- épített környezet -

A kastélyt Luby Géza építtette 1877-79-ben. Az emeletes épületet park ölelte körül, melynek utca felőli részében gyönyörű rózsaliget illatozott. Ebben a kastélyban születtek meg Luby Géza Okolicsányi Margittal kötött házasságából származó gyermekei, köztük Luby Margit néprajzi gyűjtő és etnográfiai művek szerzője, valamint ifjabb Luby Géza, aki a XX. század elején anyagi okokból eladott kastélyt és birtokot 1936-ban visszavásárolta. A közben eltelt három évtizedben gróf Vay Ádám kiskorú örökösei voltak a tulajdonosok. 1936-tól Luby Géza lakott itt feleségével, Kölcsey Borbálával és neje első házasságából származó gyermekeivel, Szaplonczay Zsófiával és Lajossal. Az államosítás után a kastély általános iskolaként működött. Az iskolák körzetesítésével a nagyari iskolát megszüntették és mivel az épület nem kapott új funkciót, állaga egyre romlott. 2010-ben kezdődött a kastély felújítása. A 2013-ban átadott épületben interaktív múzeum kapott helyet, amely játékos formában, a modern technika segítségét is igénybe véve tanítja a látogatókat, akik a feladatok révén időutazást tesznek nemzetünk és a szatmári régió történelmi-irodalmi-művészeti múltjában. A számtalan színes program mellett a kastély időszakos kiállításoknak is helyet ad, illetve nagyszerű élményt nyújtanak Erdélyi Tibor fafaragó művész, 3 tematikában készült munkái az állandó kiállítás keretein belül.

 Indoklás az értéktárba történő felvétel mellett

Luby Géza emeletes kastélya 1878-79-ben épült. A kastélyt a múltban a tulajdonos által tervezett park vette körül, amelynek utca felőli részében gyönyörű rózsaliget árasztotta bódító illatát. Az egykori feljegyzés szerint a park pompájával a Margit-sziget virágágyai sem kelhettek volna versenyre. A környéken „rózsakirályként” emlegetett Luby Géza, aki egyben országgyűlési képviselő is volt, a fővárosban szerzett kertészeti és gazdászati ismeretei révén a nagyari uradalmat sokak által megcsodált mintagazdasággá alakította át. A századfordulón Nagyarban alma-, körte- és barackfák ezrei, valamint cseresznye-, meggy- és szederfák százai kínálták gyümölcsüket. A késő klasszicista stílus jegyeit magán viselő, a XX. század második felében egy ideig általános iskolaként használt, majd megüresedett és életveszélyessé vált épület felújított állapotban 2012-től a „Luby Interaktív Múzeumnak” ad helyet. A kastély előtti parkban az „Antik Rózsák Kertje” várja a látogatókat.

 

A nemzeti értékkel kapcsolatos információt megjelenítő források listája (bibliográfia, honlapok, multimédiás források)

 

A nemzeti érték hivatalos weboldalának címe:

 

  • http://luby.kibernet.hu/web3/





vissza



Földművelődésügyi Minisztérium Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Hungarikum Bizottság

MSBT.hu design