Nyíregyházi Kálvin téri református templom épülete


(Épített környezet szakterületi kategória)

A romantikus stílusban épített templom tömegformája egyszerű, kelet-nyugati tengelyű. Terveit Melhause János nyíregyházi építésztől rendelte meg 1870-ben az akkor frissen megválasztott Lukács Ödön lelkész. 1873 tavaszán kötötte meg az egyház a kiviteli szerződést Szabó Márton és Stevanyik István helyi vállalkozókkal, az alapkövet áldozó csütörtökön tette le Révész Bálint tiszántúli püspök. A templom még abban az évben elkészült, s 1874. január 1-től az istentiszteleteket a saját épületükben tarthatták a nyíregyházi reformátusok.

Három évvel később az Isten házát belül kikövezték és új székekkel is ellátták. Közel tíz évre rá építette fel a tornyot Király Sándor építész. A toronygömböt nagy ünnepélyességgel 1882. szeptember 24-én húzták fel. A teljesen kész templom felszentelése Révész Bálint püspök szolgálatával 1883. július 3-án történt meg. Az Úr hajlékát a XXI. század elején, 2006 és 2009 között újították meg. Ennek keretében Krupitzer Antal fafaragó művész új szószéket készített, és Kulcsár Attila építész tervei szerint felújították a főkaput.






vissza



Földművelődésügyi Minisztérium Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Hungarikum Bizottság

MSBT.hu design