Zsurki festett fakazettás mennyezetű templom


(Épített környezet szakterületi kategória)

Zsurk a Tiszakönyök legrégibb települése. Fából épült református templomáról az első írásos emlék 1700-ból való. A mai templom – a régiek emlékezete szerint -, az régi fatemplom másaként 1891-ben épült téglából. Az Isten Házának különlegessége, hogy abba a régi templom festett fakazettás mennyezetét építették be. mivel az akkor még igen jó állapotban lévén, meg akarták tartani továbbra is. Szintén a helyi hagyomány szerint, ezért nem szedték szét, hanem alátámasztották, majd a régi épületet elbontották alóla és felépítették hozzá az újat. A kazettás famennyezet ábrázolásainak többsége, melyeket allegorikus ábrázolások, vázában lévő virágok és ornamentális medallionok díszítenek, 1795-ben készült, majd 1841-ben alakos képekkel egészítették ki azokat. A barnára festett léckeretek kereszteződését négylevelű, fűrészelt rózsák emelik ki. A szószékkorona 1790-ből való, a szószék és a Mózesszék 1891-ben készült. A templomtól nyugatra áll a 35 méter magas, négy fiatornyos fa harangtorony. A templomot 1924-ben és 1997-ben újították meg.






vissza



Földművelődésügyi Minisztérium Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Hungarikum Bizottság

MSBT.hu design