Mandala Dalszínház kulturális tevékenysége


(Kulturális örökség szakterületi kategória)

A Mandala Dalszínház 1991-ben alakult, és utazószínházként járja elsősorban az Észak-alföldi régiót, eljuttatva a legnehezebb anyagi körülmények között élőkhöz is a színházi kultúrát.

A színház megalakulása óta minden évben megrendezi a Mandala Nyár elnevezésű programsorozatát, amelynek keretében, mint befogadó színház, olyan népszerű belföldi és határon túli produkciókat, színházakat fogadnak, melyeket csupán a helyi lakosság tehetősebb rétegének van lehetősége a fővárosban vagy az ország határain túl megtekinteni. A határon túli magyarlakta és szórvány területeket, a hazai nemzetiségi szigeteket turnék keretében látják el színházi előadásokkal. Nemzetközi kapcsolatrendszerük széleskörű: a Felvidék, Kárpátalja, Partium és Erdély, valamint a Vajdaság területére terjed ki.

A Mandala Dalszínház elsősorban gyermek és ifjúsági előadásokat hoz létre és játszik. Repertoár színházként működik, közel 20 produkciót tart folyamatosan műsoron. Az iskolai kötelező olvasmányok és klasszikusok színpadi feldolgozásával járulnak hozzá az ifjúsági és gyermek korosztály igényes színházra neveléséhez.

A dalszínház alapító igazgatója Dobos László volt.

 

 






vissza



Földművelődésügyi Minisztérium Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Hungarikum Bizottság

MSBT.hu design