Prof. Dr. Pethő Ferenc munkássága


(Kulturális örökség szakterületi kategória)

 

Pethő Ferenc Tokajban született, Debrecenben a Magyar Állami Mezőgazdasági Középiskolában érettségizett. Az Agrártudományi Egyetem Kert és Szőlőgazdaságtudományi Karán 1951-ben fejezte be tanulmányait. 1951. július 15-én tanársegédi kinevezést kapott a kar Gyümölcstermesztési Tanszékére, ahol 1958-ig dolgozott. 1959–69 között a Nyírségi Mezőgazdasági Kísérleti Intézet osztályvezetőjeként, majd főigazgató-helyetteseként tevékenykedett. 1970–74 között az Újfehértói Kutatóállomás igazgatója és a Nyíregyházi Mezőgazdasági Főiskola tanára, később főigazgatója volt. 1970–1980 között országgyűlési képviselő, 1981–94 között a Debreceni Agrártudományi Egyetem egyetemi tanára, kertészeti tanszékvezetője. 1991-től az Almatermesztő Szövetség elnöke, az Északkelet-magyarországi Gyümölcskutatási, Fejlesztési Alapítvány kuratóriumi elnöke, mely a kertészet és a gyümölcstermesztés terén indított kutatásokat, a tehetséges fiatal szakembereket, a tanulmányok megjelentetését támogatja. Oktatói tevékenységével 1994-es nyugdíjazásáig nem hagyott fel.

Munkásságának kiemelkedő eredménye a Nyírség két tájegységében (Újfehértó – Nyíregyháza és Kántorjánosi – Mátészalka) meglévő meggypopuláció feltárása, az Újfehértói fürtös, a Kántorjánosi, a Debreceni bőtermő meggyfajták kiemelése. Bizonyították, hogy a Nyírségben olyan öntermékeny meggypopuláció van, amely további szelekciós munkával gazdagíthatja a hazai meggytermesztést, az addig kialakult exportkereskedelmet, a konzervipari alapanyag választékát.

Az oktatás, a szakmai ismeretanyag átadása, a rendszeres szaktanácsadás munkássága alapelemei.

Nyíregyházán 1960-1978 között, Debrecenben 1980-1994 között évente 40-80 főiskolai illetve egyetemi hallgatóval ismertette meg a gyümölcstermesztés, a gyümölcstermő növények helyét az üzemi és háztáji termesztésben. Sok esetben nem a részletes szakmai ismeret átadása, hanem a szemléletalakítás, az ágazat eltartóképességének megértése volt az oktatás fő célja. Komoly szakmai élményt, emberi kapcsolatok kialakulását és tartósságát jelentett számára az 1995-2007 között végzett adatgyűjtés költség – hozam – jövedelem címszó alatt. ezzel a munkával fejezte be fél évszázados szakmai tevékenységét.

A kertészeti felsőoktatásban és kutatásban eltöltött több, mint 50 év után nyugdíjasként termelni, gazdálkodni akart. Van üzemi gyümölcsöse és gyümölcsfaiskolája is.

Munkáját több kitüntetéssel ismerte el a szakterület, megyénk és országunk vezetése.

Díjai, elismerései:

  • Mezőgazdaság Kiváló Dolgozója (2x)
  • Mohácsi Mátyás emlékérem
  • Munka Érdemrend ezüst fokozat
  • Újhelyi emlékérem
  • Pedagógus szolgálati emlékérem
  • Pro Comitatu emlékérem, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye (1996)
  • Somogyi I. emlékérem (2002)
  • Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés ezüst emlékérme (2004)
  • Magyar Köztársaság Érdemrend lovagkeresztje (2004)
  • Nagy Sándor emlékérem (2005)
  • Debreceni Egyetem Agrártudományi Centrum emlékérem (2009)
  • Újfehértó díszpolgára





vissza



Földművelődésügyi Minisztérium Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Hungarikum Bizottság

MSBT.hu design