Sukta Bertalanné keresztszemes hímző – népi iparművész munkássága


Sukta Bertalanné (született:Molnár Erzsébet) beregi keresztszemes hímző népi iparművész Jándon született 1945. január 10-én. Általános iskolai tanulmányait 1951-1959 között szintén itt folytatta, mely a 8 osztályos iskolai végzettség megszerzésével zárult. Jándi osztálytársai, gyerekkori barátnői ma is szeretettel emlékeznek rá.

Férjével, Sukta Bertalannal,1964. október 24-én szintén Jándon kötöttek házasságot. Még ebben az évben Beregdarócra költöztek.  Itt élt családjával és végezte imádott alkotó tevékenységét 2021. márciusában bekövetkezett haláláig. A kézimunka, hímzés szeretete gyerekkorában kezdődött, amit kitartó szorgalommal és tudásának folyamatos bővítésével egyre magasabb színvonalon végzett. Kezdetben a nyíregyházi Népi Iparművészeti és Háziipari Szövetkezet bedolgozója volt, majd részlegvezető lett. 2006-tól folyamatosan zsűriztette munkáit a NIT által, 2008-ban nyerte el a népi iparművész elismerő címet.

A beregi keresztszemes hímzés ,,nagykövete”, népművészeti kiállítások, bemutatók állandó résztvevője volt. Munkái minden alkalommal ámulatba ejtették és ejtik a hazai és külföldről érkező látogatókat. Sukta Bertalanné a beregi keresztszemes hímzés színvonalas bemutatását példaértékűen valósította meg. Tevékenységét határon innen és határainkon túl is nagyra értékelték.  Halála nagy veszteség az a munkásságát ismerő és tisztelő emberek számára.

 






vissza



Földművelődésügyi Minisztérium Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Hungarikum Bizottság

MSBT.hu design