Szabolcsi dohány fajta


A „Szabolcsi” dohány rövid története, termesztési múltja, s értéke

A XX. századelőn a „Tiszai” dohányok kiszorították a „Muskotály” dohányokat a termesztésből, főleg azért, mert ez utóbbiak termelési utasítását nem tartották be, így minőségük leromlott. Juhász Árpádnak, a Gráf János által 1932- ben a Kerti és Debreceni keresztezésből származó Szabolcsi dohány előállításában jelentős szerepe volt. Ő mutatta be a dohány keresztezésének legjobb technikáját és izolálását, s részt vett a későbbi évek folyamán az új fajták több uradalomban beállított, származéksorok szelektálásában.

Láng I. (1961) szerint hazánkban 7 fajta termesztése volt elterjedve a XX. század több évtizedében, egyesek növekvő, míg mások csökkenő termőterületeken. Jellemzése szerint a „Szabolcsi” fajta „140-180 cm magasra növő, erősszárú fajta. 16-18 db mélyen vállazott, enyhén hegyesedő finom, enyhén hullámos vagy sima, világoszöld, rézsút felálló levelekkel. Virágai rózsaszínű, tompahegyű sziromlevelekkel. Toktermése világosbarna. Bugázva termesztik, majdnem az összes beváltó körzetek területén állandóan növekvő arányban, kivéve Faddot, Nagyatádot és nagydorogot. E fajtának három: 1. könnyű talajokra, 2. mérsékelten kötött talajokra és 3. kötöttebb talajokra kitenyésztett alfajtája ismeretes.” A gyakorlat a nagylevelű fajták közé sorolta.

A dohány nikotintartalmának csökkentésére, illetőleg nikotinmentes dohány előállítására több dohánytermesztő országban az 1950-es évek közepén nemesítői munka indult, de ezek széles körben sehol sem tudtak elterjedni. Ennek oka elsősorban az, hogy a dohányzók az ebből készült dohánygyártmányok elszívásakor hiába várják a fiziológiai hatás bekövetkeztét. De alkaloidtartalom nélkül a dohány íz- és illatanyagai sem tudnak érvényre jutni, így az tulajdonképpen élvezeti célra alkalmatlanná válik. A megoldás tehát csak az lehetett, hogy a nemesítői munka során ne törekedjünk a teljes nikotinmentességre, hanem szelekcióval az összalkaloidtartalom bizonyos mérvű csökkentését érjük el úgy, hogy a dohány egyéb főbb értékmérő tulajdonságai (termőképesség, színeződőképesség, szívási tulajdonságok stb.) változatlanul maradjanak (Ligeti L. 1958).

A szelekciót 1955-ben kezdte Ligeti L. és Farkas Gy. (1970) a köztermesztésű Szabolcsi dohánnyal, mely olyan populációnak volt tekinthető, amelynek egyedei kevesebb, illetőleg több nikotin szintetizálására képesek, tehát szelekcióval elérhető, hogy csak ez utóbbiak ne kerüljenek továbbszaporításra.

Előzetes vizsgálatokat követően a legkisebb nikotintartalmú töveket a szántóföldön megjelölték, s leveleit érett állapotban letörték. Szárítás után csak azok a tövek kerültek továbbszaporításra, melyek megfelelőnek mutatkoztak. A szelekciót az ismertetett módon 1960-ig-évente 2—3 ezer tő kolorimetriás vizsgálatával tovább folytatták. 1961-ben vizsgálták első ízben azt is, hogy az összalkaloidból hány % a nikotin, illetőleg a nornikotin. Az eredmények alapján azt tapasztalták, bogy a szelektált egyedek többsége nemcsak kevesebb összalkaloidot tartalmazott, hanem e tövekben a nikotin — nornikotin arány a nornikotin felé eltolódott. A nornikotin a szelektált tövekben elérte az összalkaloid-tartalom 40-60%-át is, holott a Szabolcsi dohány átlagmintáiban a nornikotintartalom az összalkaloidnak csak l-25%- a között ingadozik. Ennek magyarázatát Koelle G. (1965) adta, aki szerint az alkaloidtartalom tekintetében a dohányfajták más-más típusát különböztethetjük meg, úgymint nikotin típusút és nikotinszegényt, illetőleg nornikotin típusút. A szántóföldön a zöld növény nikotintartalmából még nem ismerhető fel, hogy a vizsgált fajta mely típushoz tartozik. A nornikotin típusban olyan genetikai tényezők vannak, melyek a nikotinnak nornikotinná való átalakítását adják. A nikotinképzés képessége minden fajtának megvan.

Ligeti L. és Farkas Gy. (1970) által előállított, csökkentett nikotintartalmú NSZ Szabolcsi vonal nem tekinthető jellegzetesen nornikotin típusú dohánynak, miután a nikotinnak csupán mintegy fele alakul át a száradás folyamán nornikotinná. Ezt abból a szempontból tartják előnyösnek, mert így nem változott meg a dohány szívási minősége. A Magyar Dohányipar Központi Dohányminősítő Bizottsága az 1964. évi termesztési kísérletből származó dohányok degusztációs vizsgálata során megállapította, hogy a csökkentett nikotintartalmú NSZ Szabolcsi dohányból készített cigaretták határozottan enyhébbek, mint a kontroll. Az egyéb tulajdonságokban lényeges különbségek nem mutatkoztak. Eredményeiket átadták a Magyar Dohányiparnak 1965-ben, (az NSZ Szabolcsi vonaluk szuperelit vetőmagját), mely elszaporítás után külön megjelölés nélkül, mint „Szabolcsi” dohány köztermesztésbe került, de továbbszaporítása már nem történt meg, annak érdekében, hogy e vonal fajtaelismerést is nyerjen, de tovább folytatták a termesztési összehasonlító kísérleteket, melyekből a két utolsó év eredményét röviden ismertették. 1968-ban négy kisparcellás és három félüzemi kísérlet folyt. A „Szabolcsi” és az „NSZ Szabolcsi” termése között szignifikáns különbség nem volt kimutatható. A dohány beváltási átlagárával kifejezett úgynevezett válogatási minősége a vizsgált 6 kísérlet közül ötben az „NSZ Szabolcsié” volt jobb.

 






vissza



Földművelődésügyi Minisztérium Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Hungarikum Bizottság

MSBT.hu design