Bessenyei György munkássága


(Kulturális örökség szakterületi kategória)

 

"Minden nemzet a maga nyelvén lett tudós, de idegenen sohasem

(Bessenyei György)

 

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye büszke lehet fiára, s rá méltóképpen meg is emlékezik, s e méltatásnak új lehetőséget teremt a 2012. évi hungarikum törvény, amivel illő élni, ezért készítettem el a megye szülötteként és a kisvárdai Bessenyei György Gimnázium egykori diákjaként ezt a pályázati anyagot Bessenyei György Megyei Értéktárba történő besorolását kérve. A magyar művelődéstörténet egyik legnevezetesebb irányítója volt Ő, aki a nemzeti önérzet és önbizalom harcában az ernyedés és fásultság ellen oly sokat küzdött.

Az író, költő Bessenyei György 1746-ban vagy 1747-ben született Tiszabercelen, és 1811. február 24-én hunyt el Pusztakovácsiban, a mai Bakonszegen. A magyar felvilágosodás meghatározó egyéniségévé sajátos inspirációk hatására vált. Édesapja Bessenyei Zsigmond vármegyei bíró, édesanyja pedig Ilosvai Mária volt, tehát köznemesi család sarjaként épp annak a társadalmi rétegnek a lehetőségrendszerével rendelkezett, amiből egy szűk éra–számottevő polgárság híján, és a Habsburg-hű főnemesség mellett–magára tudta vállalni a kulturális átalakulás, szellemi „vérfrissülés”szerepkörét. Hazánkban ugyanis- a függetlenség hiánya, s a történelmi, társadalmi-gazdasági háttér elmaradottsága miatt- csak későn, a 18. század utolsó harmadában kezdtek el hatni a felvilágosodás eszméi, s főként épp Bessenyeinek köszönhetően. Döntő szerepe volt ebben annak, hogy a színvonalas képzést adó sárospataki kollégiumból 1760-ban kikerülő fiatalembermég 5 évet töltött ugyan otthon, az atyai házban úgy, hogy atyja  egy évig házi tanításban részesítette, ami latin stílusgyakorlatokra szorítkozott; ezután viszont  tétlenül töltött négy évet még itthon, s bizony, ha nem alakul meg 1765-ben Mária Terézia által a bécsi magyar testőrség, akkor valószínűleg neki sem lett volna a fejlődésre esélye, csakúgy, mint Széchenyi sem kaphatott volna reális képet hazája helyzetéről, ha nem utazgathatott volna a nagyvilágban jómódú arisztokrataként. A származásuk adta esélyek felismeréseivel azonban mindketten önzetlenül és hazájukat szolgálva éltek a továbbiakban. A kitekintés mindkettőjük, s általuk hazájuk számára is döntő jelentőségűnek bizonyult. Bessenyei György 1765 június 8-tól teljesített bécsi szolgálatot Mária Terézia magyar nemesi ifjakból összeállított testőrségében, épp Szabolcs vármegye ajánlására.

   Akkor még nem is sejtette a 19 éves, a tudományokban, idegen nyelvekben csaknem teljesen járatlan ifjú, hogy ez nem csupán számára, hanem –a Habsburg Birodalmon belüli, ekkor nem független – Magyar Királyság számára is lényeges lesz. Ehhez azonban kellett az ő lelkülete, önismerete és felelősségtudata. Amikor ugyanis a francia műveltségű királyi udvarnál elmaradottságát szégyennel kellett tapasztalnia, nemes elhatározással és erős eltökéléssel hozzáfogott, hogy mulasztásait magánszorgalommal pótolja. Mi sem természetesebb, mint hogy Mária Terézia udvaránál a francia irodalom remekeivel, különösen az akkor legjobban bámult és olvasott Voltaire-rel ismerkedett meg, az ő írásait tanulmányozta először. Eközben önkéntelenül értékelő párhuzamot vont a nyugati népek és a magyar nemzet műveltsége között, és fájdalommal kellett beismernie nemzetének elmaradottságát e téren. Mint tudjuk, éppen ez időben hazánkban a politikai és irodalmi élet csaknem teljesen pangott, nemzeti életről csaknem szó sem lehetett, mert a főrangúak nagyrészt Bécsben tartózkodtak, és franciául és németül beszéltek és olvastak, a középosztály, az ún. honoráciorok osztálya pedig a latin nyelvet használta, úgy hogy a magyar nyelv használata – kevés meg nem hallgatott buzgólkodó kivételével – csaknem teljesen az asszonyokkal és parasztokkal való érintkezésre szorítkozott. Bessenyei György mindezt jól látta, érezte, és amint tanulmányaiban előrehaladt, ki akarta azoknak eredményét terjeszteni nemzetére is, melyet fel akart rázni álmából, hogy elmaradottsága miatt el ne vesszen, és mindezért nemcsak magának tanult, de egyszerre nemzete számára is dolgozott. Autodidakta módon, önképzéssel, mégis szisztematikusan tett szert bámulatos műveltségre. Tanulmányai közben 1768 végén és 1769 elején Itáliába utazott. 1772-ben megjelent a magyar felvilágosodás kezdetének tekintett, , már említett, ominózus Ágis tragédiája című műve. 1773-ban kilépett a testőrségből gárdahadnagyi rangban, eddig szolgálta hűségesen a királynőt. 1779-ben pedig a királynő kérésére katolizált. 1780-ben II. József császár megvonta tőle a kegydíjat, emiatt nem volt már Bécsben miből megélnie, és azért már 1782-ben hazaköltözött anyjához Bercelre, majd 1785-ben Bihar vármegyében fekvő pusztakovácsi birtokára. Életét itt is folytonos munkálkodással töltötte, de a vezérszerep már kiesett kezéből, és itt írt munkáinak nagy része kéziratban maradt. Mellőztetése fájt neki, de azért szakadatlanul dolgozott, panaszkodott, filozofált rideg magányában. A negyvenéves alkotó elkezdte élni a "bihari remete" életét…Ebből az időszakából való pl. A természet világa című hatalmas, több mint tízezer soros filozófiai költeménye, s A bihari remete című értekezése. 1804-ben készült el Tariménes utazása címmel nagy terjedelmű, öt könyvre osztott államregénye, mely csak 126 év múlva, 1930-ban látott napvilágot.1811 -ig élt itt remete életet, itt temették el kérésére udvari kertjében egyházi szertartás nélkül, hamvait 1940-ben átszállították Nyíregyházára.  

   Bessenyei Györgyöt a francia irodalom példája arra is megtanította, hogyan lehet valamely nemzet irodalma nemzeti és mégis egyetemes: a magyar irodalom újjáteremtésénél ő is ezt a két elvet tűzte ki irányadóul. Munkálkodása közben legfőképpen Voltaire lebegett szemei előtt, akinek hatását bölcsészeti, társadalmi és költői művei mindegyikén meg lehet ismerni. Bessenyei György az új magyar irodalom első programadója, irodalmi életünk nagy tehetségű szervezője volt. Bár rendkívül termékeny íróként alkotott, s az irodalom minden műnemét gyarapította (írt lírai versektől kezdve klasszicista verses tragédiákon és prózai vígjátékon át eposzig és regényig mindent), elsősorban mégsem szépíróként tartja számon irodalomtörténetünk. Többre értékeli értekező prózáját s ezzel kapcsolatban programadó szerepét. Kulturális programját ún. röpirataiban, ezekben a szép, világos és tömör prózában írt tanulmányokban fejtette ki.
Először 1778-ban Bécsben jelent meg a Magyarság című "röpirata" (12 lap), 1779-ben a Magyar néző (kb. 60 lap); 1781-ben írt egy szintén vékony füzetecskét, címe: Egy magyar társaság iránt való Jámbor Szándék. Ez nyílt levélként készült a magyar „főrendekhez”, de csak Révai Miklós, a neves nyelvész és költő adta ki 1790-ben a szerző nevének említése nélkül (Bécsben; maga a cím is Révaitól származik). E pályaszakasz legterjedelmesebb, csaknem 400 lapos alkotása a Bécsben 1779-ben megjelent A holmi című munka.
   Röpirataiból - a felvilágosodás által ihletett - következő gondolatmenet, kulturális program bontakozik ki: a távoli és a legfőbb cél a "közboldogság", a "közjó", az "ország boldogsága"; a "közboldogság" legnagyobb akadálya a tudatlanság, a nép műveletlensége;
ezt (ti. a tudatlanságot) csak úgy lehet megszüntetni, ha minél szélesebb körben elterjesztjük a modern tudományokat (a francia Enciklopédia ismeretanyagára gondolhatott); ezt a tudományterjesztést csakis egy-egy nép anyanyelvén lehet megoldani;
a magyar nyelv egyelőre alkalmatlan a tudományok népszerűsítésére, mivel még nincs sem elég "ereje", sem "elégsége" az új gondolatok és érzések kifejezésére;
 ezért a legsürgősebb feladat a nyelv művelése, "pallérozása", tökéletesítése;
a nyelvművelő munka leghatásosabb eszköze a szépirodalom, mindenekelőtt a fejlett nyelvekből való fordítás; teremtsünk hát - ha kell - a semmiből (Bessenyei nem sokra értékelte a korábbi századok műveit) szépirodalmat, próbáljuk ki sokféle műfajban a nyelvet, támogassuk a könyvkiadást, segítsük a magyar színházi élet kibontakozását, alapítsunk folyóiratokat; hozzunk létre a nyelv ápolására, az irodalom támogatására egy tudós társaságot, akadémiát, készítsük el a magyar nyelv grammatikáját, állítsuk össze szótárát!
 Bessenyei művelődési koncepciójában - mint az előbbi gondolatmenetből is kiolvasható - maga az irodalom nem öncélú, öntörvényű művészi tevékenység, hanem nélkülözhetetlen és közvetlen eszköz ama távoli cél, a közboldogság elérése érdekében.
Programjában még nem merült fel az eredetiség követelménye, de kétségtelenül döntő jelentőségű koncepciót, kulcsot, metodikát adott ezzel a magyar kultúrát, irodalmat, művelődést fejleszteni akarók kezébe. Kultúrpolitikai munkássága tehát meghatározó és korszakalkotó jelentőségű az újkori magyar irodalom szempontjából.

 






vissza



Földművelődésügyi Minisztérium Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Hungarikum Bizottság

MSBT.hu design