1

Híreink

Megújult vármegyei értéktár honlapunk!

Tettük-e fel már magunknak a kérdést, hogy honnan is jöttünk, honnan is származunk, mi formálta életünket? Tiszai Nagy Menyhért református lelkész így írt: „Mert mit annyit kerestem, hol van a Mindenség. Egy gondolat, egy lépés, vagy egy megőrzött fűszál, amit akkor szád szegletében rágtál” Megválaszolni talán nem is kell, hiszen ott van minden rezdülésünkben, életünk pillanataiban, hazában, a házban, a szülőföldben, mely identitásunk alapja és éltetője. Ha értékekről beszélünk, akkor a szülőföldhöz való ragaszkodás kell hogy legyen az az alap, amelyből kiindulunk, hiszen kell egy darabka föld, ahonnan elindulunk, ahol meg tudunk támaszkodni, és ahová bármikor vissza tudunk térni testi vagy lelki valónkban. Rá kell jönnünk, hogy az otthon, a közösség és a hit egy olyan hármas egységet alkot, amely megbonthatatlan, és ha ebből bármelyiket elveszítjük, akkor életünk mindig hiánnyal fog küzdeni. Értékes az életünk és értékek vesznek körbe bennünket, amelyeket ismernünk és éltetnünk kell. Ezt a célt szolgálja az értéktár mozgalom is, és ennek szellemében jött létre a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Értéktár is. Vigyáznunk kell ezt az értékes hármas egységet! Megújult honlapunk igyekszik bepillantást engedni a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Értéktár kincseibe. Található itt kulturális örökség, mint a Kállai kettős, mely lépéseiben ízzik magyarságunk parazsa; hagyomány, mint a Beregdaróci Betlehemes játék, melyben egyszerre mutatkozik meg a család és a hit szeretete; természeti érték, mint a vadregényes Dédai erdő a sűrűjében rejtőző Kárpáti gímmel, a csodaszarvassal; épített örökség az egyedülálló módon megmaradt középkori templomainkkal, gyönyörűen felújított kastélyainkkal, és természetesen nem maradhatnak ki zamatok, illatok, amelyeket megtalálhatunk a milotai dióban, a szatmári szilvában, a tuzséri almában, illetve eredetvédett pálinkáinkban. Az értéktárunk folyamatosan bővül, és egyre több a vármegyénket meghatározó csoda szerepel ebben a soha le nem záruló lajstromban, amelyek nem csak múltunk értékei, hiszen napjainkban, hétköznapjaink között is állandóan születnek újabb és újabb kincsek, amelyek meghatározzák identitásunkat és életünket itt Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében. Abban a vármegyében amelyért felelősséget kell vállalnunk, és ahol zászlónkra kell tűznünk azt a feladatot, hogy az elődeinktől kapott örökséget éltessük tovább, és teremtsünk gazdag táptalajt annak érdekében is, hogy a jelen csodái is szárba szökjenek. Ehhez a munkához pedig erős hit kell, önzetlen odaadás, és szerető szív! Kedves Látogató! Legyen társ ebben a küldetésben! Baracsi Endre  a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Értéktár Bizottság elnöke

2024.04.18