Beregi tőzegmohás lápok

A láp olyan, állandó vízhatásnak kitett terület, amelynek élő rendszerei tőzeget halmoznak fel úgy, hogy a folyamatosan vastagodó tőzegrétegek növekedése és (bomlás vagy erózió okozta) fogyása hosszú távon egyensúlyba kerül. A láp tehát együtt jelenti a növénytakarót és a belőle képződő tőzeget (Lájer, 1998). Geobotanikai értelemben nem tévesztendő össze a mocsárral, amelyben nem képződik tőzeg (vagy ha igen, az rendszeresen el is bomlik).

A Beregi-sík felszínét a földtörténeti negyedkor ősfolyóinak elhagyott medrei szabdalják. A Tisza hajdani medrének maradványai is számos helyen megfigyelhetők a területen, ezekben vészelte át a beregi lápok életközössége a jégkorszak végétől eltelt időt napjainkig. 1952-ben a Magyar Tudományos Akadémia gondozásában meginduló növényföldrajzi térképezés során a Debreceni Tudományegyetem Növénytani Intézete Simon Tibor vezetésével bukkant rá az erdők mélyén megbújó tőzegmohalápokra. Bár az 1800-as évek végén már megkezdődött a terület növénytani felkutatása Kitaibel Pál, majd Margitai Antal által, de az őslápokról nem készítettek feljegyzést.

A lápokat a legtöbb tudós hidegidőszaki reliktumnak tartja, fennmaradásukat pedig az erdők által kialakított magas páratartalmú, hűvös mikroklímának, valamint a talajfelszín közelében elhelyezkedő, kation szegény talajvíz által kialakított savas pH-nak köszönhetik. Bár a lápok csak kis kiterjedésűek, hazánkban ritkaságnak számítanak. Növényföldrajzi szempontból különlegesek, hiszen alföldi helyzetben Európa legdélibb előfordulásai, ezen a szélességi körön már viszonylag ritkák (tőlünk délebbre már csak hegyvidéki elhelyezkedésűek vannak).

Az apró lápfoltok számos, hazánkban veszélyeztetett növényfajt őriznek. A tőzegmohapárnák között nyáron virít a tőzegorchidea, mely hazánkban csak itt fordul elő. Egyaránt védett és ritka növényünk a hüvelyes gyapjúsás, mely virágzáskor fehér szigeteket alkot. A lápok növényvilágának különlegességét adja a tőzegeper, a tőzegáfonya és a májusban virágzó vidrafű jelenléte. Megtalálható még a lápi csalán, a tőzegpáfrány és a keskenylevelű sás is a területen. A lombkoronaszintben megjelenik különlegességként a füles fűz, a babérfűz és a molyhos nyír. A lápok szélét rekettyefűz alkotta bokorfüzesek uralják váltakozva a harmatkásás rétekkel, míg másutt a nyíres tőzeglápot égeres láperdők váltják fel.

Bár a tőzegmohás lápok csak néhány hektár kiterjedésűek, gerinctelen állatviláguk rendkívül értékes. egyrészt élőhelyet biztosítanak kifejezetten hegyvidéki fajoknak, másrészt ritka növényeket fogyasztó fajokat táplálnak. Legtöbbjüknek magyar elnevezése sincs. Gerincesek közül említést érdemel az elevenszülő gyík jelenléte.

A Beregben öt tőzegmohalápot tartanak nyilván, melyek a Bábtava, a Nyíres-tó, a Bence-tó, a Navat- és a Zsid-tó. Ezek közül a legjobb állapotban maradtak fenn és leglátványosabbak a Bábtava és a Nyíres-tó dagadólápok, melyek látogatása is csak engedéllyel, kísérő jelenlétében lehetséges.