Móricz Zsigmond színház épülete
A Móricz Zsigmond Színház Nyíregyháza, és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye kulturális életének meghatározó szereplője, hosszú évek óta az egyik legsikeresebb vidéki kőszínház.
Nyíregyházi színi előadásokról már 1831. júniusából származnak helyi híradások, bár ekkor még nem voltönálló színház épülete és önálló társulata sem városunknak. A ma is álló kőépület Alpár Ignác tervei alapján csak több évtized múlva, 1894. február 6-án, az egykori Széna piacon nyílt meg. A Móricz Zsigmond Színház önálló társulatának alapítására pedig csaknem 100 év elteltével, 198l-ben került sor.
A teátrum napjainkban öt különböző helyszínen szolgálja a kultúra ügyét: a Móricz Zsigmond Színházban a Nagyszínpadon (369 fő), a Krúdy Kamaraszínpadon (100 fö), a Művész Stűdióban (közel I10 fő), 2018. augusztus 18-tól nyaranta, a megújult, közel IOOO férőhelyes Rózsakert Szabadtéri Színpadon. 2018 őszétől pedig már a Benes Villában is történelmi kávézóval, állandó és időszakos kiállításokkal, irodalmi, beszélgetős, és zenés estékkel várjuk nézőinket (benii rendezvények esetén 70, szabadtéri rendezvények esetén körülbelül 100 ülőhellyel), 2021-ben átadták a Szindbád Színháztörténeti Rendezvényteret, Nyíregyháza legújabb turisztikai attrakcióját. A modem rendezvénytérben több érdekességet kialakítottak, többek között 3D mozit és öltöztető tükröt, a vendégek számos eszköz segítségével megismerhetik a színháztörténeti korokat és alkotókat, valamint egy VR szemüvgen keresztül a színpadon is kipróbálhatják magukat.
A Móricz Zsigmond Színház az elmúlt évadokban különösen sikeres - szakmailag és nézőink előtt is kedvelt - programot mutathatott fel, amelyet számos fesztiválmeghívás és szakmai díj követett (MOST Fesztivál, Pécsi Országos Színházi Találkozó, Városmajori Színházi Szemle, Vidéki Színházak Fesztiválja, Az év Marketir,gaktiv vállalkozása - 2019, és Sx Marketing Adwards Diarnond-díj).
A Móricz Zsigmond Színház különösen nívós szakmai és a társadalmi igényeknek is megfelelő programot kínál a vármegyeszékhelyen, fokozott figyelmet fordítva a társulat kiegyenlített szakmai teljesítményére, a legkülönbözőbb műfajú előadások megvalósítására. A teátrum küldetésének tekinti a színház-, tánc- és zeneművészet sokszínűségének és értékeinek gyarapítását, az előadások, koncertek Nyíregyháza város és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye lakosságának széles rétegeihez való eljuttatását, a gyermek- és ifjúsági korosztály számára maradandó, közösségi kulturálisélmények nyújtását, az előadó-művészetekre fogékony nézővé nevelés előmozdítását, a határon túli magyar kultúra ápolását - ennek szellemében végzi művészi, színházszakmai tevékenységét.
A több mint négyszáz előadás mellett a Móricz Zsigmond Színház művészei a színházi nevelési program keretében középiskolákban és óvodákban tartanak foglalkozást diáknak, továbbá igen jelentős karitatív tevékenységet is folytattak több kulturális civil és egészségügyi szervezettel karöltve.
Különösen nagy hangsúlyt fektet a színház vezetése a gyerekelőadások színvonalára, fontos számunkra, milyen élményekkel találkozik először a színházba járó gyerek, és milyen izgalmas alternatívát nyújt a teátrum számára a televízió, a számítógépek, az okostelefonok, és a playstation-ok világában. A társulat egyik legfontosabb feladatának tekinti, hogy minél több, minél élvezetesebb formát mutathassanak ennek a korosztálynak a közös együttlét, nívós szórakozás, játszva tanulás formájában is.
További Épített környezeti értékeink