A Kállai kettős zenéje és koreográfiája
A nagykállói Kállai kettős tánc és zenéje egészen különleges helyet foglal el a Kárpát-medence néptánchagyományának palettáján. Egyrészt ez az egyetlen olyan tánc, amelynek létezéséről csaknem négy évszázadra visszanyúló adataink vannak, és amelyet a néphagyomány egészen napjainkig megőrzött. Másrészt különleges azért is, mert archaikus dallamaival és az autentikus néptánctól jelentősen eltérő kötött koreográfiájával történelmi társastáncok nyomait őrzi, és egyetlen olyan dramatikus jellegű táncunk, amely egy szerelmi történetet mesél el. Végül nem utolsósorban ez az egyetlen olyan tánc a magyar néptánckincsben, amely világhírnévre tett szert.
A Kállai kettős első említése 1647-ből való; az akkori és a későbbi forrásokban is főként szólásokban bukkan elő a tánc neve („Most már elöl járod a kállai kettőt”, „Eljáratom veled a kállai kettőst”). A tánc zenei kíséretéről és koreográfiájáról szóló adatok szerint dallamai többször változtak a századok során, de két sorban járt formája egészen a XVII. századi kontratáncokig nyomon követhető.
A Kállai kettős mai, kötött formája a XIX. század végén készült rekonstrukció, amely mind zenéjében, mind felépítésében őrzi a csárdás archaikus hármas tagozódását, csalogatós jellegét. A férfiak és nők egymással szemben, sorban táncolnak a kísérődal szövegének megfelelően hol egymáshoz közelítve, hol távolodva egymástól. A klasszikus szépségű, lassú tempójú 1. dallam („Felülről fúj az őszi szél”) két szerelmes civódásáról majd kibéküléséről szól, amit aztán a mérsékelt, majd gyors tempójú 2. és 3. dallam követ („Kincsem, komámasszony”, „Nem vagyok én senkinek sem adósa”). A tánc egyszerű lépésekből álló koreográfiája is ezt az ívet követi: a hosszú első részben a szövegnek megfelelően a táncosok egymást csalogatva táncolnak, majd a kibékülést követően párokká összekapaszkodva örömtáncot járnak. A szájhagyomány szerint nem annyira a tánc volt a fontos, mint inkább a történet mimikával, gesztusokkal való „megjátszása”.
A XIX. század második feléből származó adatok szerint a Kállai kettős természetes része volt Nagykálló, sőt a megye táncéletének: gyakran eljárták a lakodalmakban, táncmulatságokban, vagy olyan családi eseményeken is, mint a disznótor vagy a „néveste”. Alkalmanként olyan rangos eseményeken is eltáncolták, mint például az 1867-ben a kórház javára rendezett megyebál.
A tánc XX. századi történetének fontos állomásaként 1924-ben a Néprajzi Társaság kutatói megtekintették a táncot; ekkor készült az első film, illetve fotósorozat is a kállói táncosokról. 1926-ban Kodály Zoltán lejegyezte, majd 1928-ban fonográfra rögzítette a Kállai kettős dallamait, melyeknek első rádiófelvételére 1933-ban került sor. 1931 és 1944 között a Gyöngyösbokréta hagyományőrző mozgalom keretében állandó tánccsoport működött Nagykállóban, amely számos fellépésen tette ismertté a Kállai kettőst. 1939-ben a Hunnia Filmstúdió „Ítél a Balaton” című filmjében szerepeltek a kállói táncosok, még szélesebb körben terjesztve a Kállai kettős hírét. A tánccsoport működését rövid időre megszakította a II. világháború, de 1951-ben újjáalakult az együttes. Ugyanebben az évben született meg Rábai Miklós koreográfiája Kodály Zoltán zenéjére az Állami Népi Együttes számára, mely aztán világhírnevet szerzett a Kállai kettősnek. Azóta Nagykállóban táncos generációk sora éltette és élteti tovább folyamatosan a Kállai kettős történelmi levegőjű dallamait és táncát.
A Kállai kettőst csaknem négy évszázadra visszanyúló története, archaikus dallamvilága, egyszerűségében is különleges koreográfiája egyedülállóvá teszi a magyar és az európai tánchagyományban.
Dr. Ratkó Lujza
néprajzkutató
Jósa András Múzeum
http://www.nepzene2.eoldal.hu/cikkek/nepdalok/kallai-kettos---kodaly-zoltan.html
http://nagykallo.hu/ertektar/a-kallai-kettos-zeneje-es-tanca/
További Kulturális örökségi értékeink
