Magyar sallangos lószerszám
A lószerszámokon alkalmazott fonott (varrott) sallangos díszítés teljesen magyar sajátosság. Kialakulására több verzió ismert, szakmailag az a legelfogadottabb, hogy a lovakat védendő a szerszámokra bőrszálakat kötöttek, hogy ne csípjék őket annyira a vérszívók. Ezeket a bőrszíjakat később összekötötték, varró ár segítségével különleges mintákat alakítottak ki belőlük. Mindez már 11-12. századi festményeken is megjelent. A mai forma kialakulása valószínűleg a magyar könnyű kocsizás kialakulásának időszakában jelent meg. A munkahámok mellett megjelentek a könnyű parádés fogathámok. Vágott és fonott sallangokkal díszítették őket. A fonott sallang elnevezés nem egyértelmű, mivel a szakirodalom sallangfonásnak nevezi. A debreceni híres szíjgyártók sallangvarrásnak nevezik. Azonban ha a sallang elkészítésnek technológiáját nézzük, akkor egyértélmű, hogy a sallang készítése fűzéssel történik. Ezt a sallangkészítést a magyar szíjgyártók kezdték végezni: szálpárokat képeztek és árral történő hasítást követően egymásba fűzték a szálakat lapos és élfűzéssel. A sallangok motívumai az ősi magyar motívumvilág kincseiből merítkeznek.
Az alföldi területen két típusú sallangot különböztetnek meg. Jelen érték esetében a szíjgyártó kocsiba befogva, lapos szíjakkal készítik a szerszámot. A mintát az adja, hogy a szálakat laposan vagy élbe fűzve húzzák át egymáson. A sallangkészítéskor a fonásban résztvevő szálak párosával egymásba szálanként egymást keresztezve, szúrt lyukakon vannak átfűzve. A sallang fonás lehet áttört, levegős vagy tömör tömbszerű, egyenes és ívelt vonalvezetésű, tetszőleges méretű és alakú. Alkalmazható önmagában síkban vagy térben, vagy rögzített rátétként bármely bőrmunkán.
A díszítés a ló kantárjára kerülhet fel, ekkor két fülsallangot és egy homlok sallangot készítenek, mely utóbbit a homnlokszíjba gyakran bele is varrják. A hámra szintén több helyre kerül sallang (vesesallang, oldalsallang)m melyek különböző hosszúságúak lehetnek.
További Kulturális örökségi értékeink
