Az északkeleti nyelvjárási régió (Felső-Tisza vidéke) nyelvjárása
Az északkeleti nyelvjárási régió szabolcs-szatmári és bereg-ugocsai nyelvjáráscsoportja egyike a 10 nagy magyar (önmagukban is összetett) nyelvjárásterületnek. A nyelvi egységek nagy tájként a Felső-Tisza-vidékhez, közigazgatásilag a régi Bereg, Szatmár, Ugocsa vármegyékhez, a mai Szabolcs-Szatmár-Bereg megye északi, északkeleti részéhez tartoznak. A nyelvjárási régió mindmáig kiemelt jelentőségét az adja, hogy a 19. század elején kialakuló magyar irodalmi és köznyelv több nyelvjárás ötvöződéséből alakult ki, de elsősorban az északkeleti nyelvjárástípuson alapul. Ez összefüggött azzal, hogy a régió nyelve mentes volt a nagy eltéréseket mutató más nyelvjárási jellemzőktől, másrészt a terület kiemelkedő történelmi, kulturális, irodalmi szereppel és jelentőséggel bírt (elég csak Bessenyei György, Kazinczy Ferenc, Kölcseyí Ferenc munkásságára utalni). A nyelvjárásokat feldolgozó munkák mindegyike részletesen jellemzi az északkeleti nyelvjárási régiót és annak nyelvcsoportjait (l. a 7. pont). Ezek közül is kiemelkedik Csűry Bálint Szanosháti szótár-a I-II. (Budapest, 1935-36) és a Magyar Nyelvjárások Atlasza I-VI., ebben 22 megyénkbeli kutatóponttal. A múlt század 90-es éveiben a Bessenyei György Tanárképző Főiskola (ma Nyíregyházi Egyetem) Magyar nyelvészeti Tanszékén P. Lakatos Ilona főiskolai tanár vezetésével a nyelvatlasz kutatópontjai közül 8 megyei településen végeztek nyelvjárási szöveggyűjtést és a nyelvjárás akkori állapotát vizsgáló kérdőíves gyűjtést (az eredményeket bemutató, elemző tanulmányok jegyzékét szintén a 7. pont tartalmazza). Összhangban a más területeken végzett hasonló kutatási tapasztalatokkal, eredményeink mutatták a nyelvjárások és a köznyelv kölcsönhatásának tendenciáit: a nyelvjárások használati színtereinek szűkülését, a köznyelviesedés erősödésével a regionalitás mértékének csökkenését. Ezzel együtt mondhatjuk, hogy a nyelvjárásunkat jellemző sajátosságok nagy többsége ma is él, természetesen erős szociokulturális rétegződést mutatva. Ugyanakkor erősödik az anyanyelvjárások identitásjelző, közösség-összetartó szerepe, a helyi kultúrát újrateremtő képessége.
Egy nyelv/nyelvjárás mindig szorosan kapcsolódik az adott beszélőközösség kultúrájához, szokásrendszeréhez, tükröződnek benne a mindennapi életviszonyok, tárgyak, hagyományok. A nyelvjárás értékének tudatosításával hangsúlyozzuk azt is, hogy a megszerzett tapasztalatokat, a kulturális örökséget is a nyelv segítségével örökíthetjük tovább, megmutathatjuk egy-egy közösségnek a nyelvjárás által is biztosított összetartozását, az összetartozás-tudat erősítésének szükségességét, az egyén szintjén pedig a saját anyanyelvjárás értékét őrző magatartás fontosságát.
A fenti, általánosabb érvényű indoklás mellett a Felső-Tisza-vidék nyelvjárásának értéktárba való felvételét az alábbi indokok is erősítik:
- történeti, kultúrtörténeti szempontból nyelvjárásunk kiemelt, meghatározó szerepe a magyar irodalmi és köznyelv kialakulásában
- a nyelvi örökség iránti tisztelet mint a helyi identitást meghatározó, továbbvivő kötődés.
- meglévő, adatolt kulturális örökség felhasználási lehetősége a nyelvjárás alakulásának kutatásában, szociokulturális kötöttségeinek változásában, a köznyelvhez való viszonyának alakulásában.
- példaértékű lehet a többi magyar nyelvjárási terület hasonló értéktárba kerüléséhez
További Kulturális örökségi értékeink
