Nagyecsedi magyar és cigány tánchagyományok
Nagyecsed kiemelkedő jelentőségű „táncos település”. Mind a magyar, mind a cigány táncoknak országosan elismert mesterei, tudói születtek és éltek, élnek itt. A település elzártságának köszönhetően változatlan formában maradtak meg a magyar és cigány táncok motívumai. Mind a mai napig járnak a településre olyanok, akik helyi adatközlőktől szeretnék elsajátítani ezt a sajátos tánchagyományt – a jellegzetes tánckészletet, motívumanyagot, dalkészletet, s a táncokhoz kapcsolódó szokásokat. Az Ecsedi-láp és környéke a magyar verbunk, a csárdás, a cigány szólótáncok, páros táncok, botoló és cigánycsárdás kiemelkedő gazdagságával emelkedik ki a környék települései közül, amelyeket számos néprajzi gyűjtés is megörökített. A táncokat tekintve Nagyecsed a középső vagy tiszai táncdialektushoz, azon belül a Felső-Tisza-vidék dialektusterülethez tartozik, amely a nagy táncdialektust legjobban képviselő, leggazdagabb terület, s igen jelentős szerepe van a magyar tánckincs egészének értékelésében.
A leghíresebb az a magyar verbunk, ami ecsedi verbunkként vált ismertté. Az ecsedi verbunk motívumkincse megegyezik a vidék férfitáncaiéval, de fokozottabb mértékben áthatják a magyar szóló műtáncelemei. Legjellemzőbb motívumai a bokázás, hegyező, az előre-és hátravágó, kisharang, andalgó, cifra, a kopogó változatai, és a csapás. A verbunkot mindig a tánctudás maximumaként tartották és tartják számon az Ecsedi-láp vidékén; a mulatságok, táncos alkalmak fő látványossága ez a tánc. Egy jó verbunktáncosnak mindig nagy becsülete volt a környéken, s országosan is elismert táncos egyéniségek éltek és élnek Nagyecseden. ’Lasa’ Molnár Lajos, ’Pokróc’ Bulyáki Gergely, ’Rákóczi’ Kovács Gusztáv és Murguly Lajos motívumai széles körben ismertek, s külön oktatják is ezeket.
A település másik híres tánca a lassú és friss csárdás – motívumkincsének és összefogódzási módjainak sokrétűsége egyedülálló az egész magyar nyelvterületen. Jellemző a nyílt összefogódzás, a külön táncolás, amiből egyfajta szerelmi játék, csalogatás bontakozik ki, s ami végül páros forgásban oldódik fel. A lassú csárdásra leginkább a kétlépéses motívum jellemző, míg a frissben a függőlegesen lüktető hullámzás, a lippentős, félfordulós vagy átvetős motívum a leggyakoribb.
Ez a verbunk-karakterű csárdás minden korábbi hagyományt magába olvaszt. A nyitott fogások és az oldalt állás lehetőséget teremt a tánc közbeni figurázásra (cifra, kisharang, hegyező, előre-hátra vágó, lengető és kopogó motívumok), az egyéniség megcsillogtatására. A friss rész általában figurázással kezdődik, amit a páros forgás és a kiforgatás követ. Ebbe a figurázó külön táncolásba szövődik bele a már említett szerelmi játék. Jellemző formula még a nő átvetése tánc közben.
Nagyecsed híres cigánytáncairól, ami annak köszönhető, hogy több zenész és táncos cigány család telepedett le Nagyecseden, még a mai napig számon tartják a „táncos dinasztiákat”. A 19-20. század fordulójára az a speciális helyzet alakult ki, hogy a település zenei szükségletét már egy állandó közösség látta el, s a helyi fejlett táncanyag egy szintén aránylag fejlett cigány táncanyaggal találkozott, melyet a Mikoláról és Szamosdaráról „áttelepült” oláhcigányság képviselt – írja Balázs Gusztáv. Mivel zárt közösség voltak, ezért erőteljesen ápolták a tánchagyományaikat, tradicionális szokásaikat. Saját törvényeik szerint éltek, és még élnek a mai napig is, de már számos szokásuk átalakult vagy átalakulóban van.
Az oláhcigány kultúra befogadó közegre talált Nagyecseden, a tánc és a zene híd volt a két nép között. A magyarok és a cigányok közötti közös nyelv a tánc nyelve volt.
Legismertebb cigánytánc a páros tánc, ami egy párbaj jellegű tánc. Régies vonása, hogy a táncosok versengenek egymással, s a nő arra törekszik, hogy a férfi háta mögé kerülve vagy a karja alatt átbújva „xoxamnyi del les”, azaz megcsalja a férfit. A páros cigánytáncban sokkal kisebb a nő motívumkincse, mint amikor szólóban táncol, ilyenkor a célszerűség jellemzi, a férfi háta mögé kell kerülnie. Míg a páros táncban alig 4-5 motívumot használ, addig a szólótáncban annak többszörösét. Három fő motívum jellemzi a nő páros táncát, a felszedő, a cifra és a kifordulás, melyeknek többféle változata él a településen. Jellemző még a finom csípő-és karmozgás. A nő tánc közben nem néz a partnerére. A férfiak táncára jellemző a túldíszítettség, a pergő csapássorozatok és a bravúros lábfigurák, jellemző motívumok a tromf, csapás, oldalra sétáló.
A szólótáncra jellemző, hogy sokkal több és látványosabb figuraelemet használnak. A férfiak alapvető motívumai a kezdő, csípőforgató, tromf, hátravágó, felverő és a különböző csapásoló figurák. A női táncnál két fő motívumot figyelhetünk meg, a felszedőt és a cifrát. A nagyecsedi öregek szerint a jó szólótáncos nem erővel, hanem „xales te kelen” – ésszel, rafináltan táncol.
A cigányság legősibb tánca a botoló, a „rovjenca te khelen”, ami a kelet-európai fegyvertáncokra vezethető vissza. Csak férfiak táncolják bottal, régen szerszámokkal is táncolták. Legfontosabb eleme a bot fegyverszerű kezelése. Párbaj jellegű tánc, ahol a két bot közé bemehet egy nő is táncolni – „zhal te vidil”, védeni megy, azaz célja, hogy megbékítse a két férfit egymással. Nagyon fontos szabály, hogy nem lehet a női táncoshoz hozzáérni vagy megütni, mert az a férfire nézve nagy szégyen. Az egyik leglátványosabb és legveszélyesebb táncféle, ami sokkal cifrább, mint a pásztorok botolója.
A cigánycsárdás cigány motívumokkal kevert cigány stílusban előadott magyar csárdás változata, amire a nevében is utalnak – „gazhikhanes te khelen”, azaz „magyarosan táncolni”. Az idős cigány adatközlők szerint a cigányok irigyelték a magyarok csárdását, mert nekik nem volt ilyen, ezért „elcsalták” a figurák egy részét, de a cigányos lépések megmaradtak. Az idős cigány adatközlők szerint a párok csak egymás vállát foghatták a csárdás közben, hiszen a „romanyi patyiv”, a cigány tisztesség, tiszteletadás miatt fontos volt, hogy ne adjanak okot féltékenységre vagy tiszteletlenségre. A csárdás ugyanúgy két részre tagolódik, mint a magyaroknál, lassúra és frissre. A lassú „csendes” részben jellemző motívum a kétlépés és annak változatai, a táncosok a fenthangsúlyos páros fogással, s a kezek elől magasban való megfogásával térnek át a frissre. A friss rész fő motívumai a kopogós, oldalt légbokázó, elől-hátul keresztező lépések, hátul keresztező cifra, sarkas cifra, helybenlépő cifra, kisharang és a „birizgáló”. A férfiak ezeket csapásolásokkal egészítik ki.
Filmfelvételek
MTA Zenetudományi Intézet Néptánc Archívum (filmtár, hangzóanyag, képek)
http://db.zti.hu/neptanc/tanc.asp?VBSdbClickClass_1=VBSdbGoToGridRow&VBSdbIndex_1=1
Népművészet mesterei:
http://www.studiolum.com/nm/hu/bulyakigergely.htm
http://www.studiolum.com/nm/hu/birolajosneerdelyierzsebet.htm
http://www.studiolum.com/nm/hu/kovacsgusztav.htm
http://www.studiolum.com/nm/hu/molnarlajos.htm
http://www.studiolum.com/nm/hu/szabolajosne.htm
További Kulturális örökségi értékeink
