Krúdy Gyula - a Nyírség álmodója élete és munkássága
Felvidéki eredetű nemesi famíliából származott, de ő maga Nyíregyházán született, 1878 október 21-én. Gyermekkora a Nyírségben és a Szepességben telik. ezeknek a tájaknak a hangulatvilága elkíséri egész életében. A Krúdy történetek nagy része egy mesebeli Szepességben vagy egy ezüstköddel bevont Nyírségben játszódik. Első igazi nagy sikerét az ún. Szindbád novellák hozták meg számára, s ezek egyben írásművészetének új szakaszát, egy sajátos lírai novellatípus megteremtését is jelezték. 1911 során hagyta el a sajtót a Szindbád ifjúsága, 1912-ben pedig a Szindbád utazásai. Az Ezeregyéjszaka kalandos hajósa főhősként a későbbi években is gyakran szerepel műveiben: Francia kastély (1912), Szindbád. A feltámadás (1916), Szindbád megtérése (1925), Purgatórium (1933). Hírnevét, elismerését csak fokozták pesti regényei: A vörös postakocsi (1913), Őszi utazások a vörös postakocsin (1917). 1930-ban Baumgarten-díjat kapott. Utolsó éveiben egyre fokozódó nyomorban és betegségben élt, s a kiadók is elfordultak tőle. Legutolsó könyvét, Az élet álom (1931) című elbeszéléskötetét saját kiadásában volt kénytelen megjelentetni - hitelből. Utolsó befejezett kisregényében, a Purgatóriumban (1933) megdöbbentő őszinteséggel számolt be szanatóriumi gyötrelmeiről, betegségének szenvedéseiről, a halállal való barátkozásról. 1933 május 12-én holtan találták ágyában.
Krúdynak hívői, rajongói vannak, akik gyűjtik könyveit, újra meg újra olvassák oldalait, egymásnak idézik mondatait. Krúdy egyszerre széles olvasókörök népszerű írója és irodalmi ínyencek szellemi csemegéje. Soha senki nem vonta kétségbe, hogy a magyar prózastílus egyik legnagyobb művésze. Regényeinek száma hatvan fölött van, novelláié és elbeszéléseié meghaladja a háromezret, s ezekhez ifjúkorától mindhalálig szakadatlanul publicisztikai cikkeket fogalmazó újságíró volt.
Krúdy utánozhatatlanul zseniális művészete a Nyírség talajából nőtt ki. Így ír az 1916-ban megjelent publicisztikájában a Nyírségről:
„A Nyírség Magyarország legszebb tája. […] Fűben, fában, falevélben az elmúlt szép, régi magyar világ íze, a kenyérnek illata, a víznek folyása, a hosszú őszi esőnek kopogása, a télnek jó szaga, a falusi harangok hangja: az apákra, az ősökre emlékeztet, akiknek hagyományait szent tiszteletben tartják e tájon.
Néha múzeumi hangulatot vélek érezni, midőn a Nyírségre gondolok, mert láttam nagy csöndességben, alvó állapotban, holt vizek között, lecsüngesztett lombú fák alatt, oroszosan mozdulatlan ködben, apatikus kedvében újságpapirossal beragasztott ablakkal és tunya mozdulatlanságban. Mintha az idevaló emberek éppen úgy élnék a nyarat és az őszt, mint a természet: belsejükben virítanak, és lélekben elhervadnak, sárga nyírfalevél lesz az egész vármegye, tiszai kiöntések fölött állongó novemberi köd telepedik az emlékre, a szívekben visszhangzik a szél, amely a régi temetők harasztját zörgeti.”
További Kulturális örökségi értékeink
