Jósa András orvosi és régészeti tevékenysége

Jósa András 1834. november 30-án született és bár Bihar megyében, Nagyváradon látta meg a napvilágot, mégis szabolcsinak vallotta magát. Anyja zsebeházi Horváth Karolina (1809–1902!), apja dr. Jósa Péter (1804–1873) jogász, Bihar megye aljegyzője, majd a váradi püspök prefektusa, később septemvir, utóbb nagyváradi székhellyel Bihar, Szatmár és Arad megyék királyi biztosa. Nagyapja dr. Jósa István (1756–1839), akit a vármegye első mai értelemeben vett főorvosaként tartunk számon, aki megalapozta Szabolcs megye egészségügyi szervezetét.

Négy lánytestvére mellett András egyetlen fiúként rendkívül gondos nevelést kapott szüleitől. Gimnáziumi tanulmányait öt helyen végezte: Nagyváradon, Pesten, Pozsonyban, Kassán, majd Bécsben fejezte be. Édesapja jogi pályára szánta. András engedelmeskedve kérésének beiratkozott a bécsi jogi karra. Egy évet töltött itt, majd 1853-ban átiratkozott a magyaróvári Mezőgazdasági Akadémiára.

Végzett gazdászként a nagycenki Széchenyi-birtokon gyakornokoskodott, majd hazatért a Bihar megyei Nagyszántóra, ahol apja 700 holdnyi birtokán sikeresen gazdálkodott. A gazdálkodáshoz kapcsolódó életformát azonban sohasem szerette igazán, a vadászat és a mulatozás helyett másfajta tevékenységre vágyott, szívesebben vonult el a gyalupad és a könyvek társaságába. Imádott fúrni-faragni. Sajátos módon e szenvedélye határozta meg egész későbbi életét. Esztergályozás közben balesetet szenvedett. Sebét félrekezelték, s az eltályogosodott. A gyógyulás majd másfél évig elhúzódott, bőven volt idő arra, hogy megérjen Jósában az elhatározás, mely szerint orvos akar lenni.

A 30 esztendős „ifjú-öreg” új orvos kikerülve a bécsi egyetemről a felajánlott nyugat-európai lehetőséget visszautasítva hazáját, Szabolcsot választotta : 1864 decemberében Nagykállóba költözött, ahol a Szükségkórház vezetését vette át. Az itt töltött évek alatt jelentős fejlődésen ment keresztül az intézmény.

Nagykállói évei alatt kivívta betegei elismerését. Igyekezett mindenkit méltóképpen ellátni kis rendelőjében. Állandóan képezte magát, soha nem volt elégedett aktuális tudásával. Hazaköltözése után egy esztendővel, 1865-ben Bécsben megszerezte a sebészi képesítést. Mindemellett úgy vélekedett, a diploma megszerzésével még nincs kész a tudomány.

A megyeszékhely Nagykállóról Nyíregyházára kerülése – 1884 – után Jósa családostól átköltözött Szabolcs megye új fővárosába, ahol a megyei főorvosi székbe került.

Jósa András szívében mindig kiemelt helyet foglalt el a régészet. Nyugdíjba vonulását követően szinte minden idejét az archeológiának szentelte. A régészetet, mint tudományt iskolában sohasem tanulta, ám ezzel kapcsolatos ismereteit már főiskolás évei alatt elkezdte gyarapítani. Élete során számos európai múzeumot nyílt alkalma megismerni. Ezekből a tanulmányutakból nagyon sokat tanult, szeretett menni, hogy – ahogy ő fogalmazott – „gyarló ősrégészeti ismereteimet gyarapítsam”. Bár számos országban járt, leleteket és régiségeket csak a Nyírség területéről gyűjtött. Az ásatásokon maga szerette kiásni, alaposan megvizsgálni a tárgyakat, de szívesen konzultált hozzáértőkkel. Ahogyan előbb már említettük különösképpen a kunhalmok, a honfoglalás kora és a bronzkorszak érdekelte. A halmokat dr. Szabó József európai hírű geológus még földtani képződményeknek gondolta, ám az ásatások során kiderült, hogy óriási sírhalmokról van szó. Jósának akkor nyílt lehetősége először e halmok feltárására, amikor báró Vécsey József a vármegye főispánja lett. Így kerül sor 1868-ban a geszterédi ásatásra, melyen Jósán kívül részt vett báró Vécsey és Mészáros Dániel szabolcsi földbirtokos. Az ásatás során III. századi szarmaták emlékeit találták.

Az ásatásról értesítették Rómer Flórist (1815–1889), a Nemzeti Múzeum őrét, aki felvetette egy olyan társaság létrehozásának fontosságát, amely nemcsak felkutatja, de rendszerezi és elérhetővé teszi a nagyközönség számára a régmúlt emlékeit. Rómer Flóris bencés tanár, régész, múzeumalapító, egyetemi tanár, az MTA tagja. Munkássága során megteremtette a magyar régészet diszciplináris alapjait, valamint nagy szerepe volt abban, hogy 1876-ban megrendezésre került Magyarországon az ősrégészet és antropológusok világkongresszusa. A Geszteréden talált leletek és Rómer buzdítása eredményeképpen 1868. december 1-én báró Vécsey József elnökletével, Jósa és Mészáros támogatásával megalakult a megyei Régészeti Társulat. A Társulat régészeti emlékeinek száma két év (1871-re) alatt 2000-re nőtt, 1162 éremre és 238 más tárgyra, mely állomány rendezésére Hampel Józsefnek, a Magyar Nemzeti Múzeum régiségtani őrének segítségével került sor. 1872-ben báró Vécsey lemondott az elnöki tisztről. A Társulat Jósát választotta meg új elnöknek. A múzeum fejlődése átmenetileg megakadt. Ez azonban nem Vécsey távozásával függött össze, hanem azzal a hamis váddal, mely Jósát érte néhány aranytárgy eltűnésével kapcsolatosan. Jósát a vádaskodás mélyen érintette, egy időre visszavetette lelkesedését.

Ráadásul 1877-ben a leletek legszebbjeit Rómer Flóris kérésére egy kiállításra kölcsön adták, s azokat Jósának csak hosszas utánjárás után tudta visszaszerezni.

A gyűjtemény hazakerülése újra meghozta Jósa András kedvét a régészkedéshez.

Időközben – 1891-ben – Nyíregyházán elkezdték az új megyeháza építését is, ahol szántak egy termet a múzeum anyagának, Jósa pedig felajánlotta saját gyűjteményét is a megyének. A tárgyak 1892-ben kerültek a vármegyeházára.

A régészkedő orvosnak azonban nem csak a leletekre volt ideje figyelni: jártában-keltében gyakran látta megyeszerte a„földpiramisokat”, a kunhalmokat. Különös érdekelődéssel fordult feléjük. Szabolcs vármegye területén körülbelül 50–60-ra becsülte számukat.

A kunhalmok titkainak feltárása mellett nagy érdeklődés övezte a földvárak eredetét. A szabolcsi földvárat elsőként 1894-ben Jósa András kutatta meg a honfoglalás ezredik évfordulójára (1896) készülődés lázában.

Az 1899-es év rendkívül fontos volt a múzeum életében, hiszen a gyűjtemény ebben az évben nyílt meg a nagyközönség előtt. Ebből az alkalomból jelent meg a híres nyíregyházi Jóba-nyomdában Jósa András tollából a Szabolcs vármegyei Múzeum ős- és középkori tárgyainak repertóriuma. Az ünnepély nem úgy sikerült, ahogy Jósa szerette volna, hiszen nem voltak jelen az Akadémia tagjai, sem a Nemzeti Múzeum, sem a Történeti Társulat vezetői. A megye vezetői nem ismerték fel, milyen jelentős a tudomány számára a bronz- és honfoglalás kori gazdag anyag. A csalódás ellenére Jósa továbbra is dolgozott: rendezte a leleteket, gyűjtött, több cikket írt, melyek főként a múzeum tárgyait magyarázták és régészeti eseményekről is beszámoltak.

Jósa azonban korántsem volt elégedett. A múzeum szépen gyarapodott, s kinőtte a rendelkezésre álló helyet. „Muzeumonk az ujabb időkben annyira gyarapodott, hogy gyüjteményünk az eddigi helyiségben és szekrényekben el nem fért, ugy, hogy e miatt a legkülönbözőbb korból származó tárgyak kényszrüségből egymásra lettek hányva, annyira, hogy inkánbb egy ódondász lomtárának mint muzeumnak volt tekinthető.” – írta 1903-ban, pedig akkor már „a vármegyének érdeklődése folytán, egy helyett három helység van gyüjteményünknek elhelyezésére bocsátva.”

A gyűjtemény Jósa doktor keze között nem maradt holt tárgyak halmaza. 1900-ban elkészült a vármegye monográfiája, melyben több fejezetet írt Jósa: Szabolcs vármegye fekvése, határai, területe és vízrajza; Szabolcs vármegye geológiája és Szabolcs vármegye őstörténete. 1901-ben az őshalmok témájában négy cikket írt, az eddig feltárt 15 halom ásatásakor szerzett tapasztalatokról.

Az utókor méltóképpen igyekezett megőrizni emlékét, hiszen Jósa András nevét viseli 1918. szeptember 6-án bekövetkezett halála óta a Megyei Múzeum, 1969. december 5. óta a Megyei Kórház, 1972-ben Nyíregyháza legmodernebb városrésze, a Jósaváros, és a megyeszékhely egyik utcája is az ő nevét kapta meg. Felismerte Sóstó fontosságát, azt, hogy mekkora kincs ez a városnak. A szikes vizet páratlan gyógyhatásúnak tartotta. Ha ma látná Sóstót, boldog lenne.

Emlékét számos képzőművészeti alkotás is őrzi. A Bessenyei Kör elkészíttette mellszobrát, amely Osváth Imre alkotása. Ez a szobor várja a látogatókat a Jósa András múzeum első emeleti csarnokában. A múzeum nagytermében a róla készült olajfestmény látható, amely Zahorai János 1899. évi alkotása. Itt Jósa idősebb kori arcát látjuk, ruháján a Ferenc József lovagrend koronás aranykeresztje. Számtalan Jósát bemutató érme és plakett jelzi az utókor tiszteletét.

(Forrás: A nyíregyházi Jósa András Múzeum honlapja)