Dr. Kozma Pál, Gyulaháza neves szülötte munkássága

Kozma Pál 1920. július 11-én született Gyulaházán (2004. február 14-én Budapesten hunyt el), s itt élt 1939-ig, amíg felsőbb szintű tanulmányai, majd élethivatása el nem szólították innen.

Gyökerei eltéphetetlenül a Nyírség e tájékába kapaszkodnak: ősei, családja, rokonai is szinte valamennyien Gyulaházán vagy környékén születtek, éltek, s élnek még ma is közülük többen itt, illetve megyénkben. Édesapja, Kozma István és édesanyja, Komolai Borbála tisztes szegénységben élő, a fennmaradásért kemény küzdelmet vívó, kisbirtokos földművesek voltak. A szülői házban négy gyermek nevelkedett: az iskola névadóján kívül a fiatalon elhunyt Ilonka, valamint István és Borbála (Vincze Józsefné).

Az elemi iskola hat osztályát szülőfalujában végezte. Eleinte semmiben sem emelkedett ki iskolatársai közül, ám a negyedik osztálytól kezdődően mintha szárnyakat kapott volna: tiszta kitűnő bizonyítványok jelezték tudásvágyának szárba szökkenését. Ebben kiemelkedő szerepe volt új tanítójának, Jánváry Istvánnak, aki felismerte a szegény parasztfiúban rejlő tehetséget, s minden tőle telhetőt megtett továbbtanulásának ösztönzésére és elősegítésére.

Erre szükség is volt, mert már az elemi iskola befejezése után jelentkeztek az első akadályok. A gimnázium 35 pengős, a család számára akkor nagy terhet jelentő beiratkozási díja és a hagyományos közvélekedés, miszerint „parasztfiú maradjon csak az ekeszarva mellett”, majdnem megakadályozták középiskolai tanulmányainak megkezdésében. A fia továbbtanulását – az említett évszázados szokások és anyagi nehézségek miatt – nem támogató apa ellenkezését az ifjú Kozma Pál erős tudásvágya, tanítójának közbelépése, valamint nagyanyjának, édesanyjának és nagynénjének megértő támogatása változtatta meg. Így végül 1932-ben mégiscsak beiratkozhatott a kisvárdai Bessenyei György reálgimnáziumba. Itt kiváló tanulmányi eredménye alapján tandíjmentes lett és a rosszabbul tanuló diáktársai korrepetálásával szerzett jövedelme elegendő volt a legszükségesebbek fedezésére. Ugyanakkor nyaranta maga is kivette részét a családi gazdaság műveléséből.

A negyedik osztály elvégzése után azonban gimnáziumi tanulmányai félbemaradtak, mert édesapja Kozma Pált a paraszti munkára már elég erősnek látta, s az ifjú munkaerejének bevonását a családi gazdaság fenntartásába immár elodázhatatlannak tartotta. Így három éven át a családban paraszti munkát végzett, s közben vasúti pályamunkás is volt. Erre az időszakra visszaemlékezve Kozma Pál egyszer így vallott: „ekkor úgy éreztem, hogy újra belesüllyedek a reménytelen paraszti életbe, s a bánattól majd’ megszakadt a szívem.” De egy pillanatra sem adta fel!

Igazából ez az időszak, a pirkadattól sötétedésig tartó kemény munka acélozta meg elszántságát, kitartását és munkabírását. Tudásszomját olvasással enyhítette. Végső soron azért sem telt el haszontalanul ez a három év, mert ekkor tanulta meg a paraszti élet minden csínját-bínját, és kötelezte el magát életre szólóan a mezőgazdaság mellett: eltökélte, hogy ha végre elhárulnak a továbbtanulás akadályai, akkor ezen a területen képezi magát tovább.

Életútja nagy fordulatára az alkalom 1939-ben érkezett el. Édesapja szerette volna ugyan továbbra is maga mellett tartani a dolgos fiút, hiszen az ő segítségével remélte az előrelépést a szegénység szorításából, de Kozma Pál ekkor már eldöntötte, hogy mindenképpen rálép az élethivatása betöltése felé vezető útra! Elhatározásában ismét a család „női ága” és Jánváry tanító úr volt segítségére, s az a körülmény, hogy a bajai Magyar Királyi Középfokú Kertészeti Tanintézetben tandíjmentesen, ingyenes internátusban, nagyobb anyagi gondok nélkül tanulhatott tovább. Ekkor kötelezte el magát életre szólóan a kertészeti szakágazat mellett. A kiváló diák 1943-ban kitüntetéssel érettségizett.

A bajai évektől kezdődően Kozma Pál pályafutása töretlen volt. 1943-tól az Agrártudományi Egyetem Kert- és Szőlőgazdaság Tudományi Karán képezte magát tovább, s itt szerzett 1947-ben okleveles kert- és szőlőgazda (mezőgazdasági mérnöki) diplomát, egy év múlva pedig a József nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen kapott gazdasági szaktanári oklevelet.

Közben, 1945 tavaszának nagy sorsfordulója idején, hosszabb időre ismét Gyulaházán találjuk: a Földigénylő Bizottság felkérésére a falu földmérője lett, segített a nagy történelmi igazságtétel, a földosztás megvalósításában. Egykori tanítójával (akivel addigra már a barátság szálai fűzték össze) földműves szövetkezetet szervezett, hogy árucikkeket szerezzenek a falu népének.

1946-ban vette feleségül egész életében hű társát és támaszát, az ugyancsak falubeli Mincsik Erzsébetet. Házasságukból terebélyes család sarjadt. Kilenc gyermekük született, akik közül ketten csecsemőkorukban elhunytak, a felnövekvő hét gyermek (Ilona, Katalin, Ágnes, Pál, Judit, Zsuzsanna és István) azonban mind családot alapított, szintén bő gyermekáldással.

Az egyetem elvégzése után, 1947-ben nevezték ki Kozma Pált szőlészeti és borászati segédfelügyelővé, előbb a tarcali, majd 1948-ban a kecskemét-miklóstelepi Kertészeti és Szőlészeti Szakiskolába, tanári és szakfelügyelői munkakörök ellátására.

1949-ben visszatért nem sokkal korábbi „alma máter”-ébe, az Agrártudományi Egyetem Kert- és Szőlőgazdaság Tudományi Karára, ahol tanársegédi kinevezést kapott a Szőlőtermesztési Tanszékre. Ekkortól kezdve nyugdíjba vonulásáig, sőt, még az után is, ez a budai, a Gellérthegy déli lankáin elhelyezkedő, az idők során különböző neveket viselő intézmény volt a munkahelye, sokirányú tevékenységének legfőbb bázisa.

Kozma Pál szerteágazó munkássága lényegében három nagyobb, egymással elszakíthatatlanul összefonódó területre terjedt ki, melyeknek közös nevezője a magyar szőlőtermesztés megújítása, nemzetközi színvonalra emelése, versenyképessé tétele volt.

Tudományos kutatómunkáját 1948-ban kezdte meg, ami röviden és általánosságban a szőlőnövény tulajdonságainak mélyebb megismerésére, s ettől elválaszthatatlanul a szőlő nemesítésére, jobb minőségű, nagyobb termőképességű, hidegnek és kártevőknek jobban ellenálló új fajták létrehozására irányult. Első nagy eredménye az volt, hogy megtalálta az összefüggést a szőlővirág alakja és az azt viselő szőlőtőke értéke között, sőt, a levélzeten is felfedezett olyan jegyeket, amelyek a virág formájára, tehát közvetetten ugyancsak a tőke értékére utaltak. Ez a felismerés tette lehetővé a jó minőségű, tehát továbbszaporítandó alanyok tömegméretű és gyors kiválasztását, az egyes vidékek helyi értékes fajtáinak megtalálását és elterjesztését a rosszabbak rovására. Kozma Pál tudományos érdeklődése az idők során egyre kiterjedtebbé vált és nemzetközileg is ismert és elismert eredményeket hozott a szőlővirág- és virágzásbiológia, a szelekciós és keresztezéses szőlőnemesítés, valamint a szőlő szerves és ásványi anyagcseréje kutatásának számos területén és más kutatási irányokban is. A kollégáival közösen, több évtizeden át végzett munka eredményeit 21 önállóan és 14 hazai, illetve 2 nemzetközi munkaközösségben írt tan- és szakkönyvben, 80 önálló és 81 társszerzős tudományos közleményben, 60 rövidebb szakcikkben, 16 újságcikkben, valamint vele készített újság- és rádióriportokban, TV adásokban tette közzé. Három könyve és 51 tudományos közleménye jelent meg idegen nyelveken, franciául, olaszul, angolul, németül, oroszul, bolgárul, cseh és japán nyelven. Ezek mellett az ő irányításával nemesített új szőlőfajták fémjelzik legjobban kutatói munkásságát. Például a vörösborszőlők közül a Nemes kadarka, a Magyar frankos, a Bíbor kadarka, a Rubintos, a fehérborszőlők közül a Nemes furmint, a Mátrai muskotály, a Táltos, a Viktória és a Duna gyöngye, csemegeszőlő fajtái közül pedig a Kozma Pálné muskotály és az Augusztusi muskotály.

Elsősorban tudományos alkotásai tették ismertté a nevét idehaza és külföldön, s hozták meg számára már igen korán az elismeréseket. Hogy csak a legfontosabbakat említsük: 1952-ben a mezőgazdasági tudományok kandidátusa, 1960-ban akadémiai doktora lett, 1967-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává, 1973-ban pedig rendes tagjává választották meg. 1994-től a Magyar Bor Akadémia rendes tagja. 1961-ben az Olasz Szőlő- és Borakadémia külső tagságát, 1971-ben a berlini Humboldt Egyetem tiszteletbeli doktori címét, 1976-ban a Jugoszláv Szőlészeti és Borászati Tudományos Társaság tiszteletbeli tagságát érdemelte ki. De még folytathatnánk a sort olasz- és franciaországi borrendek tiszteletbeli tagságán át számos más megtisztelő címig.

Egyetemi oktatói munkássága során mintegy hatezer agrár- és kertészmérnök és több száz szakmérnök képzésében vett részt. Két tanítványa akadémiai doktori, öt tanítványa kandidátusi fokozatot szerzett. Kozma Pál tanítványai a szakismereteken kívül tudományos érzékenységet, hivatásszeretetet, széles látókört, kitartást, emberséget és magyarságtudatot sajátíthattak el tőle. Egy évtized alatt, 1949 és 1960 között, az egyetemi oktatói karrier valamennyi grádicsát végigjárva jutott el a tanársegédi fokozattól az egyetemi tanári kinevezésig, s 1959-től 1990-es nyugdíjba vonulásáig az ő vezetése alatt működött a Szőlőtermesztési Tanszék. 

Tudományszervezés, intézményvezetés. Tanszékvezetőként továbbfejlesztette az egyetemi színvonalú oktatás és kutatás személyi és tárgyi feltételeit, növelte az oktatók és kutatók számát, elősegítette tudományos fejlődésüket, létrehozta a Tanszék szigetcsépi kísérleti telepét.

Mintegy 20 éven át vett részt intézménye (melynek elnevezése 1953-ig Agrártudományi Egyetem Kert- és Szőlőgazdaság Tudományi Kara, 1953-tól 1967-ig Kertészeti És Szőlészeti Főiskola, 1968-tól Kertészeti Egyetem) felső vezetésében. 1957-62 között igazgatóhelyettes, 1962-65 között rektorhelyettes, 1965-1971 között rektor, 1977-1983 között általános és tudományos rektorhelyettes. Rektori és rektorhelyettesi minőségében elért számos eredménye közül kiemelkedik, hogy ekkor vált a Kertészeti és Szőlészeti Főiskola több karral rendelkező Kertészeti Egyetemmé, hogy ő indította el és irányította az Egyetem új oktatási tömbjének és kollégiumának építését. Továbbá az angol rendszerű, kétszintes képzés bevezetésével, a nemzetközi kapcsolatok kiterjesztésével, az oktatás és a kutatás személyi és tárgyi feltételeinek a bővítésével tett nagy szolgálatot a korszerű kertészmérnök képzés megalapozásáért és fejlesztéséért.

Tudományszervezői pályafutása során, az Egyetemen kívül még számtalan más hazai és nemzetközi intézmény, testület, bizottság munkájában vett részt vezetőként és tagként, s képviselte hazánkat nemzetközi szervezetekben és találkozókon.

Munkásságát számos hazai és külföldi kitüntetéssel ismerték el. Hogy csak a legfontosabbakat említsük: Állami Díj (1975), a Magyar Köztársaság Zászlórendje (1990), a párizsi székhelyű Nemzetközi Szőlészeti és Borászati Hivatal (OIV) Díja (1964, 1994), Humboldt Emlékplakett (1968), Hegelmedaille (Berlin, 1970) stb. De talán arra volt a legbüszkébb, hogy szülőfaluja, Gyulaháza 1997-ben díszpolgárává avatta.

Hatalmas utat kellett megtennie, sok-sok nehézséget, áthághatatlannak tűnő anyagi, társadalmi és gondolkodásmódbeli akadályt kellett leküzdenie Kozma Pálnak ahhoz, hogy egyszerű paraszti családból indulva a szőlészeti tudomány egyik nemzetközileg is legelismertebb szaktekintélyévé válhasson. Ebben tehetségén és tudásszomján kívül nagy szerepe volt legendás szorgalmának, lehetetlent nem ismerő akaraterejének, lenyűgöző szívósságának és munkabírásának. Ezeket az értékeket részben örökül kapta, részben gyermek- és ifjúkora színhelye, Gyulaháza világa alakította ki benne. Ebben a kálomista paraszti környezetben beleivódott értékek tették képessé arra, hogy a Sors által nekirendelt utat járja, még akkor is, ha ez azt jelentette, hogy innen ki kellett válnia. Ám azt is tudta, hogy ezen az úton csak a tisztesség, a becsületesség és a szerénység határai között szabad járni. Sosem feledte, mit köszönhet Gyulaházának és a gyulaháziaknak, őseinek, családjának, Jánváry tanító úrnak. Egész életében testében, szívében, eszében hordozta szülőfaluját, ahová minden évben, rövidebb-hosszabb időre, visszatért, hazajárt. Hiszen itt nyugszanak ősei, rokonai, itt van eltemetve csecsemőként elhunyt kisfia, s majd ha eljön az idő - végakarata szerint -, feleségével együtt neki is itt lesz a végső nyughelye.