Bíró Lajos szobrászati munkássága
1959. október 9-én született Csengeren, az általános iskolát Tyukodon járta ki. Hatéves korában figyeltek fel a rajzaira, első osztályban egyszerű formák helyett egy lekvárfőző öregasszonyt gyúrt gyurmából., annak csodájára járt az egész tanári kar. Középiskolai tanulmányait Budapesten a Képző- és Iparművészeti Szakközépiskolában végezte. 1982 és 1988 között a Magyar Képzőművészeti Főiskola szobrász szakán tanult, mestere Somogyi József volt. A fiatal éveit olyan híres szobrászművészek mellett töltötte eleinte a gipszöntésben segédkezve, mint Borsos Miklós, Kő Pál, Makrisz Agamemnón, Somogyi és Amerigo Tót. 1988-tól Mátészalkán él és dolgozik, előtte egy évet töltött feleségével Finnországban. Sirpa Hannele Ihanus finn szobrászművész a hazájában végezte a főiskolát, majd ösztöndíjjal Budapestre jött továbbképzésre, ahol megismerkedtek és házasságot kötöttek.
A szobrászat mindig egy feladat, hiszen a megrendelő kívánságainak kell megfelelni, de
fontos, hogy a szobor tükrözze a megformált személy egyéniségét, és ugyanakkor a saját gondolatainkat, érzéseinket is bele kell vinnünk. Ráadásul ezek nem olyan alkotások, amiket egy galériában pár hétig kiállítanak, majd levesznek: a köztéri művek ideális esetben akár évszázadokig is megmaradhatnak, részei lesznek a közösség mindennapjainak. Éppen ezért fontos, hogy legyen mondanivalójuk és üzenjenek valamit az embereknek – mondta Bíró Lajos, aki feleségével, Sirpa Hannele Ihanusszal, aki szintén szobrászművész, sokat dolgoznak együtt, és közös kiállításaik is vannak, noha eltérő stílust képviselnek.
Bíró Lajos szobrász úgy véli, hogy a szobrászat a Teremtés könyvével kezdődött, hiszen az első szobrász maga a JóIsten volt.
2020-ban Munkácsy díjat ítéltek meg számára, továbbá a Herman Lipót díjjal is büszkélkedhet. Szőnyi István ösztöndíjban is részesült, 1994-ben elnyerte az I. Beregi Képzőművészeti Tárlat díját.
További Kulturális örökségi értékeink