Képes Kávéház épülete
A kávéház létesítésének gondolatát a Mátészalkai Művészetbarát Egyesület két alapítója, Stonawski Tamás, tanár, festőművész, költő és Pénzes Ottó, tanár vetették fel. Úgy gondolták, hogy a rendszerváltozás után formálódó polgári életforma tradicionális színtereként a város kulturális és szellemi életének pezsdülését hozhatja magával egy illusztris, az egész város díszére váló épület. Ragaszkodtak ahhoz, hogy a helyszín a város szívében, az egykori Nevelési Tanácsadó, illetve Családsegítő Központ épületének helye legyen. Mátészalka önkormányzatának támogatását követően Pénzes Ottó kérésére a világhírű építőművész, Makovecz Imre 2007-ben elkészítette a már akkor Képes Kávéháznak elnevezett épület tervét. Hosszú, sokszor már reménytelennek látszó erőfeszítés és kísérletezés után 2015-ben immár a város önkormányzata pályázatot nyújthatott be a kormány által létrehozott alaphoz, amelynek célja éppen a makoveczi életmű gondozása volt. A pályázat sikeres volt, de csak 2020-ban kezdődhetett meg a kivitelezés Zsigmond László, Ybl-díjas építész és Zsigmond Ágnes, belsőépítész tervei alapján az eredetileg megálmodott helyszínen. A beruházás finise már a covid járvány idejére esett, ami jócskán megnehezítette a sikeres befejezést. A Mátészalkai Művészetbarát Egyesület egy korábban pályázaton elnyert épületrészének elidegenítéséből származó bevételével, és sok-sok élő munkával, mintegy 10 millió forint értékben járult hozzá a kávéház belső tereinek formáláshoz Filep Anita, tanár, iparművész, Buzogány Béla, színész, rendező, művelődési központ igazgató és Pénzes Ottó irányításával.
Dr. Hanusi Péter, polgármester és a Művészetbarát Egyesület elnöke a kávéházat, mint állandó kiállítási helyet ajánlotta fel a városban élő neves művészházaspárnak, Bíró Lajos, Munkácsy-díjas szobrászművésznek és Sirpa Ihanus képzőművésznek. A kettőjük nevével jelzett „Galériát” a Magyar Művészeti Akadémia elnöke, Vashegyi György avatta fel 2022. október 18-án.
A földszinti kávéházi térbe a Kazinczy utca és a Szalkai László tér felől is be lehet lépni. Mindkét oldalon terasz várja a vendégeket.
Az emeleten található a „Képes Géza Szalon”, ami a névadónak, a neves költő, műfordító, irodalomtudósnak, a város szülöttének állít emléket. Itt megtalálható valamennyi megjelent kötete, értékes éremgyűjteménye, több családi fotó, emléktárgy és bútordarab. A szalonból nyílik a „Makovecz terem”, ami akár zártkörű családi eseményeknek is helyet adhat.
A kávéház első üzemeltetője a városban élő olimpiai bajnok cukrászmester, Szabó Sándor volt, őt Fudella Éva, majd Hoschke Gábor követte.
Rövid ideig megjelent a kávéházban a világhírű Herendi Porcelángyár is a legendás kék Apponyi mintás kollekciójával, de az együttműködés a bizonytalan üzemeltetés miatt egyelőre szünetel.
Az érdeklődők a kepeskavehaz.hu honlapon tájékozódhatnak a kávéház különleges történetéről, nyomon követhetik rendezvényeit, kínálatát
További Kulturális örökségi értékeink